SZÜLETÉS HETE - SÜMEG

A Születés Hete országos kulturális és információs rendezvénysorozat részeként szervezünk számos érdekes programot Sümegen és környékén. Szeretettel várunk minden kismamát, nagymamát, anyukát, családtervezés előtt álló fiatalokat és családtagjaikat, barátaikat.

Utolsó kommentek

2011.03.09. 21:16 suddha77

A szülés mint trauma

A szülés mint trauma - Sheila Kitzinger könyvének ismertetője

 

Írta: Nagy Monika 2009. december 28. 

 

Ez a fontos, a szülés során elszenvedhető traumákról szóló könyv magyarul sajnos csak 2008-ban jelent meg (az eredeti 2006-ban készült). Ha húsz évvel korábban írta volna meg a szerző, azonnali segítséget jelentett volna nekem. Akkor született második gyerekem (szüléseim története a Szüléseim című írásban olvashatók). Hazajöttem a kórházból, és hetekig csak sírtam. Nem értettem, mi történik velem, hiszen gyönyörű, egészséges kislányom született, akivel kezdettől nagyon könnyű volt az életem. A mai napig rémálmaim vannak a szülésről, sőt, ha csak arról álmodom, hogy terhes vagyok, verejtékben úszva ébredek fel. A könyvet elolvasva sok mindent megértettem így utólag, segített feldolgoznom a történteket, ezért mindenkinek, a szülés előtt és után állóknak is nagyon ajánlom. A szülés előtt állóknak talán abban is segíteni tud, hogy elkerüljék a traumatizálódást.

Az író azt kutatja a könyvben, hogyan kezelik a szülést a 21. században, és hogy ez milyen hatással van az anyákra, ill. miért éli meg nagyon sok nő traumaként a szülést.  Arra jut, hogy „kultúránkban szüléskor sok mindent tesznek a nőkkel, ami traumatizáló számukra, ugyanakkor nem támasztják alá kutatási eredmények[K1] ”. A kórház, az ott dolgozó orvosok, ápolónők teljes mértékben átveszik a szülés feletti kontrollt a szülő nőtől: testét steril lepedőkbe burkolják, megrepesztik a magzatburkot, magzatmonitorhoz láncolják, beöntést adnak neki, megvizsgálják, megmondják, mikor nyomjon, mikor ne, rászólnak, hogy ne panaszkodjon a fájdalom miatt stb. A nőből páciens lesz, egy gépezet része, akitől azt várják, hogy alkalmazkodó legyen, higgyen az orvosnak, és legfőképpen azt tegye, amit mondanak neki. A szülés során teljes passzivitásra kényszerítik. További súlyos következményekkel jár, hogy a szülést általában az órához igazítják (pl. ha nem tágul a méhszáj óránként egy ujjnyit, már nem tekintik hatékonynak a fájásokat stb.), s emiatt számos beavatkozást végeznek anélkül, hogy a szülő nővel egyeztetnének, aki így nem kerül soha döntési helyzetbe, mások döntenek róla. A beavatkozások további beavatkozásokat tesznek szükségessé. Ilyenek lehetnek az alábbiak:

  • Szülésmegindítás – Hatására a szülés fájdalmasabb, ezért gyakoribb a fájdalomcsillapítók használata. A szülésgyorsító szert kapott anyák újszülöttjei 1,6-szer nagyobb eséllyel sárgulnak be, az anyák egyharmadánál pedig nem spontán hüvelyi szülést kell végrehajtani (császármetszést vagy hüvelyi szülésbefejező műtétet).
  • Burokrepesztés – Célja a szülés felgyorsítása. Általában ez nem történik meg, viszont ez után már tényleg fontos, hogy minél gyorsabban megszülessen a baba, mert a védelmező burok hiánya miatt nagyobb az esélye annak, hogy a baba megfertőződik. Az anyákon így még nagyobb a nyomás, hogy gyorsan „teljesítsenek”.
  • Gátmetszés – Rutinszerűen végzik Magyarországon is, bár a szülések csak nagyon kis hányadában lenne rá szükség. Arra hivatkoznak, hogy jobb vágni, mint hagyni, hogy apró, szemmel láthatatlan repedések keletkezzenek, amelyek nehezebben gyógyulnak, mint a tiszta, szép vágás. Ez egész egyszerűen nem igaz. A repedések sokkal hamarabb gyógyulnak maguktól, míg a gátmetszés sokszor elfertőződik, de mindenképpen lassabban gyógyul.
  • Császármetszés – Nagyon gyakran indokolatlanul alkalmazzák. Mellette szól, hogy 20-30 perc alatt elvégezhető, így kényelmesen beilleszthető a munkaidőbe. Valójában még a tervezett császármetszések halálozási aránya is duplája a hüvelyi szülés halálozási arányának. További lehetséges következmények: gyulladás a méhben, vérátömlesztés, tüdőgyulladás, méhrepedés, a babáknál légzési problémák, alkalmazkodási zavar.

Külön fejezetben foglalkozik a szerző a szexuális erőszakon átesett nők szülésével. A szülés feletti kontroll elvesztése nagyon hasonló a szexuális erőszak közben megtapasztalt helyzethez, ezért ezekben az esetekben különösen oda kell figyelni arra, hogy a szülést a lehető legteljesebben a vajúdó nő irányíthassa. A fejezet végén jól használható ötletek, tanácsok találhatók a szülő nő, a partner és a szülésznő számára.

A szerző felsorolja a traumatizálódás, a PTSD (poszt –traumás stresszzavar) tüneteit is:

  • Visszatérő és betörő emlékek, emlékbevillanások
  • Rémálmok
  • Szorongás – a nő szorong, ha bármi olyasmi történik, ami az eseményre emlékezteti pl. a baba születésnapja.
  • Menekülés a traumára emlékeztető helyzetektől, személyektől pl. várandós nők, szülésről szóló műsorok kerülése
  • Lelki eredetű amnézia – nem sokra emlékszik a szülésből, az emlékképek felaprózottak, töredezettek, nem állnak össze folyamatos, elbeszélhető eseménnyé.

Az író a fájdalomról azt vallja, hogy az emberek fájdalomérzékelési küszöbe csaknem azonos: elektromos árammal végzett laboratóriumi kísérletekben a résztvevők általában ugyanannál a pontnál jelzik a fájdalmat. De a fájdalom nemcsak egy érzet, hatással vannak rá kognitív, tudati folyamatok is, mint pl. milyen a környezetünk, biztonságban érezzük-e magunkat, mit gondolunk a fájdalomról, meg vagyunk-e rémülve, zavarodottak vagyunk-e. Amikor úgy érezzük, hogy nem tudjuk irányítani, a fájdalom rosszabb, mint amikor lehetőségünk van az irányítására. Aktivitás közben a fájdalomérzet mellékessé válhat. Mindezek miatt is fontos lenne, hogy egészen más körülmények között szülhessünk a kórházakban is, mint ahogy jelenleg szokásos. „Az aktív szülésvezetés, a lavinaszerűen egymást követő beavatkozások és a mozgáskorlátozás kihangsúlyozza a fájdalmat. Ez fokozottan igaz azon esetekben, amikor a nőt ágyba kényszerítik, amikor nem vehet semmit szájon át magához (különösen, ha a folyadékbevitelt is korlátozzák), ha intravénás infúziót kötnek be, vagy ha folyamatos magzati monitorizálást és /vagy rutinszerűen belső vizsgálatokat végeznek. A fájdalomérzet fokozódásához a kórházi környezet is hozzájárulhat, ha nem biztosít megfelelő privát szférát, ha a nő körül idegenek jönnek-mennek, ha a körülmények kényelmetlenek, és ha nagy a zaj, és erősek a fények. Az elviselhetetlen fájdalmak előhívásának csaknem bombabiztos módja, ha az anyától megvonják a folyamatos személyes támogatást a vajúdás és a szülés alatt.”

S mivel a kórházakban a szülést a nő csak elszenvedi, ezért fájdalomérzete is sokkal nagyobb, mint természetes körülmények között lenne, s így szükségessé válik a fájdalomcsillapítás. Tehát már megint a beavatkozás következtében kell újra beavatkozni. A használatban levő fájdalomcsillapítók (kéjgáz és ópiátok) azonban egyrészt hatnak a babára is, másrészt sok nő  bűntudatot érez amiatt, hogy nem bírta a fájdalmat nélkülük elviselni. Az epidurális érzéstelenítés valóban hatékonyan mulasztja el a fájdalmat, de ennek is vannak mellékhatásai: az anya vérnyomása csökken, a babának jutó oxigén is kevesebb, így pulzusa lelassul vagy rendellenesen felszökik. A kitolási szakasz meghosszabbodik, aminek súlyos következményei lehetnek: pl. császármetszés, az újszülött károsodása. Csak néhányat soroltam fel a lehetőségek közül. A szerző ezek helyett alternatív fájdalomkezelési technikákat ajánl, mint pl. a folyamatos személyes támogatást (doula), a bőr alá adott sterilvíz injekciót, akupunktúrát, akupresszúrát, shiatsut, reflexológiát, önhipnózist, relaxációt, masszázst, a légzés, a hangadás, a vizualizáció és a helyzetváltoztatás megfelelő használatát.

A legmegrázóbb a könyvben az volt, ahogy a szerző beszámol arról, hogy a nők gyakran magukat hibáztatják traumatikus szülésük után. Bűnösnek érzik magukat és alkalmatlannak a feladatra. Sokan azt gondolják, hogy a szülés nem így végződött volna, ha ők erősebbek, elszántabbak vagy asszertívabbak. Ami történt, az ő hibájuk.

Ezt támasztja alá a kultúránkban oly elterjedt anya-magzat konfliktus elmélete is: az orvosok úgy érzik, hogy ők a magzat egyedüli érdekvédői, akit az anya ellenében is meg kell védeniük. Ez történik, amikor a nő nem teljesíti az orvosi tanácsokat, ami lehet magzati operáció, vérátömlesztés, vagy császármetszés. Vagy amikor az anya ragaszkodik olyan magatartásformákhoz, amelyek a gondozók szerint veszélyeztetik a babát, pl. nem eszik húst, alkoholt fogyaszt, nem mond fel egy veszélyes munkahelyen. Azt az anyát, aki otthon szeretne szülni, aki visszautasítja a szülésmegindítást, felelőtlennek tartják. A bűntudatkeltéssel általában elérik, hogy a nő nagyon kevés választási lehetőségével se merjen, tudjon élni, viszont ha végül valami rosszul sül el, csak magát okolhassa: miért nem tudott nemet mondani.

Szó esik a könyvben a partnerekről, arról, hogy a férfiak gyakran járatlanok a „női dolgokban”, s hogy gyakran nem is akarnak többet tudni, hanem inkább mindent ráhagynak a szakemberekre, s így elszalasztják azt a lehetőséget, hogy kapcsolatuk csúcsélményeként élhessék át a szülést. Módszereket olvashatunk arról, hogyan lehet továbblépni a traumatikus szülés után: beszélni kell róla minél gyakrabban, hasznos lehet önsegítő csoportba járni, vagyis olyan nőkkel együtt lenni, akiknek szintén traumatikus szülésük volt (ezt akár chat-szobákban is meg lehet oldani). Fontos szerepe van a gyógyulásban a partner, a család, a barátok, segítők megfelelő viselkedésének: fontos, hogy hagyják elmondani félbeszakítás nélkül a nő történetét, higgyenek neki, ne próbálják meggyőzni, hogy rosszul látja, érzi a dolgokat, fogadják el a valóságát. Ne pszichiátriai betegként kezeljék, hanem olyan nőként, akivel a szülés során, ebben a nagyon kiszolgáltatott helyzetben rosszul bántak.

A szerző végezetül bemutatja az elérhető alternatív szülési módszereket, a választott, független dúla vagy szülésznő pozitív szerepét, az otthonszülést, a születésházakat, a szülőmedencét, s hogy mennyire fontos szülési tervet készíteni, mert így a nő még nyugodt körülmények között tud előre felkészülni váratlan helyzetekre is.

A könyv egy idézettel zárul:

„Az átlagos nő spontán vajúdása olyan esemény, amelyet olyan bonyolult és egymáshoz tökéletesen hangolt folyamatok fémjeleznek, hogy azt bármilyen beavatkozás csak eltéríti az optimálistól. A kísérők egyetlen feladata, hogy tisztelettel forduljanak e lenyűgöző folyamat felé, ezzel eleget téve az orvoslás legfőbb szabályának: Nil nocere. Ne árts.” (G. Kloosterman)

Az írás itt található.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: szülés kórház természetes dúla háborítatlan


A bejegyzés trackback címe:

https://szuleteshete-sumeg.blog.hu/api/trackback/id/tr82726242

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tóth Eszter - MAGZATTAL 2011.03.13. 10:37:43

VIGYÉL ÁT, RÉVÉSZEMHéjas, leveles homályokszunyó baba-szörnye,ó, szarucska, szellemecske,szájas-orras bőnye,sűrüdöznek már az egekvélünk, a kék bozsgók.Surló-körlő kerubgömbök– mint esők a kosbort –vernek zizgő kozmoszokkal.Ó, a rezge ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.